Alja népség

2.FEJEZET

Másnap a bekúszó napfényre ébredt. Bántotta a szemét a fény mégis gyorsan kipattant az ágyból. Levágtatott a lépcsőn egyenesen a konyhába. Majd kilyukadt a gyomra olyan éhes volt. Még nem ébredt fel senki rajta kívül ezért úgy gondolta összeüt valami reggeli félét. Talált úgy egy tucatnyi fürj tojást. Aprított hozzá hagymát paprikát és még valami növényfélével fűszerezte amiről azt sem tudta mi az. Az első kis buksi meg is jelent a konyha ajtóban. Maja volt az.
- Isteni illata van.- Látszott rajta hogy egy cseppet felkavarták a tegnapi események és még mindig nem sikerült kialudnia magát. Zöld pizsamája volt rajta és a haja is tiszta kóc.
- Szia prücsök.- Úr isten de rég szólította így. Legalább 6 éves korában utoljára.
- Mit csinálsz?
- Gondoltam összeütök valamit. Zoe alszik még?
- Tippelj! Vasárnap sem szokott korán felkelni!
Gonosz kis megnyilvánulás volt de azért összenevettek. Zoe is megjelent egy pár perccel később. Ő azonban már összeszedettebb volt mint húga. Megfésülködött de még mindig a fehér hálóinge volt rajta.
- Mond te teljesen meg vagy húzatva?- A lány kicsit feldúlt volt érthető hiszen ő megmondta, hogy nem kellene este elmenni itthonról.
- Neked is jó reggelt!
- Szerinted ez vicces? Öt vámpír Jake öt! Tudod te mit műveltél?
- Zoe ne kezd már!
- Maja te maradj ki ebből! Elindítottál egy lavinát amitől szinte senki nem lesz biztonságban! Mindezt, hogy akarod helyrehozni?
- Sehogy! Nem gondolom úgy, hogy helyre kellene valamit is hoznom. Megérdemelték. Én bocsánatot kértem attól a rozmártól erre ő meg a többi rohadék nekem támadt. Én csak védekeztem.
- Védekeztél? Úgy hogy megölted az összeset? Mond nem gondoltál a következményekre?
- Nem. Nem gondoltam rájuk és nem is akarok. Ha most megbocsátasz éhes vagyok.
A reggelit néma csendben fogyasztották el. Egyiküknek sem volt kedve a másikhoz szólni vagy csak nem akartak még egy veszekedést.

Idegesen vágott át a folyosón. A falak régi dohos szagot árasztottak és a középkori várakhoz méltóan a gyér világítás sem maradhatott el. A tanácsterembe igyekezett. Elérte a hatalmas vastag mahagóni fa ajtót. Belökte és mielőtt leült volna a helyére alaposan körül nézett. Mindenki a helyén volt már csak az ő széke volt üres.
- Uraim.- Biccentett majd elindult a vezér jobb oldalán elhelyezkedő finoman faragott székhez.
- Mind tudjuk miért vagyunk itt. Tegnap este megöltek öt fajtánkbelit. Ő volt az!
- Nézze Arkon mester, a vámpírok tanácsának nem az a feladata, hogy a lecsúszott fajtánkbeliekkel foglalkozzon! Azonban a jóslat beteljesüléséhez az ifjú Jake Tylerre mindenképpen szükségünk van.
- Ő viszont bizonyította, hogy nem kíván csatlakozni a felkelésünkhöz.
- Majd meggondolja magát. Az ülésnek vége.
A tárgyalóteremből szépen lassan kezdtek eltünedezni az „emberek”. Arkon és Stella a nagymester lánya maradt csak bent a teremben.
- Azt hiszem tudok segíteni a problémáján.
- Mégis hogyan gondolta?
- Ma délután a fiú sétálni fog menni az Eastwoodi erdőbe. Vigyen magával 10 katonát és hozza el Jake Tylert!
- Az apja ebbe nem fog belemenni!
- Az apám meg fogja érteni. Különben is mikorra a fiú itt lesz addigra már késő lesz bármit is tennie.
- Mi van ha jövőbe látó képessége megint tévútra viszi és téved?
- Ne akadékoskodjék annyit Argon mester! Intézze el a dolgot és ígérem ha átvettem apám helyét a vezetőségben nem marad el a jutalma.
Azzal kiviharzott a helységből. Argon mester pedig összeszedte a 10 harcost akik kérdés nélkül elvállalták a kihívást. Az erdő sötét zugaiban lesben állva vártak rá. Ő pedig gyanútlanul sétálgatott. Egy pillanatig elég volt nem oda figyelnie. Hárman máris ráugrottak. Térdre rogyott és kezei már mozdulni sem tudtak. Ketten tartották a karját egy pedig a fejét. A többi hét az esteleges támadásra várt. De Argon parancsba adta hogy nem bánthatják a fiút. Jake kétségbeesetten próbálta hívni segítő szellemét Abyt de a lányt valami láthatatlan béklyók nem engedték moccanni sem.
- Üdv Jake Tyler.- Nem ismerte fel a hangot, nem tudta hová tenni. Volt egy olyan megérzése, hogy esetleg a tegnapi balhéhoz lehet köze. Most mit tegyen? Egyedül nem szállhat velük szembe Abyre pedig nem számíthat. Ezért megpróbálja húzni az időt és kiokoskodni valamit.
- Ki maga és mit akar tőlem?
- A nevem Argon és a vámpír tanács embere vagyok. Megöltél öt vámpírt a tegnapi nap folyamán remélem nem gondoltad, hogy megúszod.
- Nos ami azt illeti egy pillanatig azt hittem szemet hunytok majd felette. Egy vérszopó rohadékkal kevesebb vagy több… nem mindegy?
Jeges lett a mester pillantása. Felbőszítette. Most már nem érdekelte mit is mondott Stella. Lelke bosszúért kiáltott. Meg akarta torolni elesett bajtársait bármi áron. Az sem érdekelte ha éppen meghal a fiú. A bökkenő csupán csak annyi volt, hogy nem igazán szerette bepiszkolni a kezét. Thomasra pillantott aki ennyiből megértette a dolgát. Argon tett néhány lépést hátra átadva a terepet a jól megtermett harcosnak. Jake úgy érezte számára itt a vég mikor Thomas hatalmas lapát kezeit a magasba emelte hogy, lecsaphasson vele. Ekkor szinte varázsütésre a sziklák mögül előugrott egy hatalmas farkas. Egyenesen az Abbyt megbéklyózó vámpírra vetette magát és egyetlen harapással kettétépte őt. Jake köpni-nyelni nem tudott. Egyszerűen lenyűgözte amit látott. Az óriási szürke farkas ez idő alatt elintézett még kettőt az ellenség táborából. Majd a fülsüketítő ordítás felrázta a fiút is.
- Aby végzetes ninjuzsu támadás!- A ninja lány egyetlen halálos rúgással elsöpörte a maradék ellenfelet kivéve persze Argont aki elmenekült a helyszínről a csat hevében.
Csak álltak és nézték egymást. A farkas és a sámán.  Az ordas lehasalt a fiú elé. Most rajta volt a sor.
- Köszönöm.- Nem volt biztos abban, hogy majd megérti amit mond de azért reménykedett.
 Ő feltápászkodott a fiú arcába fúrta tekintetét. Úgy érezte megbízhat benne. Vonyítás rázta fel az erdő csendjét majd két hátsó lábára állva vakító fénycsóva tört ki a testéből. Jake szemét bántotta sz éles ragyogás. Két három pislogás után már tisztán látott és a látvány megdöbbentette. A szürke óriás helyén egy törékeny szőke lány állt. Jake ledöbbent.
- Hiszen te lány vagy…

Hazatérés

1.FEJEZET

-Vámpírok?! Elfajzott vérszívó korcsok! Szívem szerint kiirtanám az egész fajt!
- Nyugodjon meg tanácsos!- A tárgyaló teremben szinte tapintani lehetett a feszültséget. Az Ötök ülése mindig is borongós hangulatban telt ha a vámpírnépről volt szó. A vérszívókat már hosszú hosszú évek óta elnyomás alatt tartja az Ötök tanácsa hiszen rangon alulinak tartják őket!
-Nem nyugszom meg! Azok a senkik lázadni készülnek és ezt nem hagyhatjuk!- Amhar tanácsos valahonnan nagyon mélyről jövő gyűlölettel utálta őket!- A jóslatot felhasználva ellenünk fordulnak és akár győzhetnek is!

-Ugyan már!-Szólt közbe Elidar mester a Repülők törzsének vezetője.- A jóslat korántsem teljesülhet be! Mert kedves barátom Jake Tyler a miénk! Különben is nem értem a diablóknak mi félni valójuk van tőlük?
-Nagyon is sok! Ha a vámpírok megkaparintják a jóslatot mind az 5 birodalom résznek rettegnie kell! Még mi sárkánylovasok sem tudunk kezdeni velük semmit!
-Így van! A boszorkányok törzse pedig már évszázadok óta békében él az összes törzs minden tagjával nem szeretnénk háborúba bocsátkozni!- Achland hercegnő ezzel próbálta a törzsek közti vitát csillapítani de mondhatni evvel csak jobban elmérgesítette a helyzetet. Ahmar tanácsos arcán enyhe harag jelent s a teremben lehűlt a levegő. Minden erejét összeszedve próbálta magát visszatartani, hogy ne kiabáljon a hercegnővel. Nem túlságosan kedveli de azért türtőzteti magát és inkább próbál szemkontaktust kialakítani a nagymesterrel. A mester azonban valamin elmélkedik. Mélázásából Achland hercegnő hangja billenti ki!
-Tisztelt vezetők megkérem önöket, hogy a nézeteltéréseiket később békés úton próbálják meg rendezni! A probléma akkor is fenn áll ha egymás torkának ugorva marcangoljuk egymást. Az ifjú Jake Tyler még messze jár tehát a jóslat beteljesüléséig még temérdek idő áll rendelkezésünkre. Úgy gondolom, mivel a fiú a sámánok törzséhez tartozik nekem kell cselekednem. Holnap összehívom a sámántanácsot és kitalálunk valami megoldást a problémára. Az ülést berekesztem és kérem magukat ne csináljanak semmi ostobaságot…

Ahogy Hetvehely szíve felé közeledett tudta! Már itthon van. Ismerős illat töltötte meg az orrát s egyik bódulatból a másikba esett. A látvány lenyűgöző volt! Cheucemar ugyanaz a kisváros volt mint mikor itt hagyta. Kedves mosolygós emberek az épületek uyganazok de mégis valahogy másnak tűntek. A kora délelőtti órákban mindig nagy volt a nyüzsgés ezért nem is állt meg bámészkodni mert tudta, hogy elsodorták volna. Ez okból a szülői ház felé vette az irányt és remélte, hogy  a testvérei közül már ébren van valaki. Szombaton ugyanis rituálé szerűen mindenki sokáig aludt. Öt perc kellett és oda  ért. Mély lélegzetet vett és a lába földbe gyökerezett. Ez az a ház! Végre négy év távollét után nincs szívderítőbb látvány annál a kis laknál amiben nevelkedet és ami védelmet nyújtott neki a gyerekkor minden viszontagsága ellen. Elindult hát. Abban a pillanatban nyílt az ajtó. Maja lépett ki rajta. A csillanó napfényben még szebbnek tűnt mint azon a napon mikor elváltak. A lány felé pillantott.
-Jake!- A kiáltás végig visszhangzott az egész kisvároson. Majd őrült futásba kezdett és a fiú nyakába ugrott. Nagyon hiányzott már neki.
-Jól van kislány!- Mégsem tudott betelni húgával. Szerette a kiscsajt hiszen mielőtt elment volna az iskolába, ő volt a legjobb barátja. – Zoe már ébren van?
-Még húzza a lóbőrt. Felébresszem?
-Ne! Majd én!
A házba belépve mindent úgy talált mint akkor. Az ajtóval szemben ugyanúgy a konyha, balra a nappali és végül a jó öreg lépcsők. Igen a lépcsők amiről annyiszor lezúgott kiskorában. Elindult hát felfelé. Először Maja szobája mellett haladt el majd az övé következett. Itt egy pár másodperc erejéig megállt. Felidézte magában a múltat. Majd széles mosollyal az arcán lépdelt Zoe kuckója felé. A nimfa mélyen aludt ezért nem ébredt fel az ajtó nyikorgására. Megindult az ágy felé alaposan körül nézett. A nővére ágya felett még mindig ott volt a hatalmas íj. Zoe mesterien bánt vele. Komolyan Jake még sosem látott senkit úgy lőni mint a nővérét.
-Zoe!- Lágy duruzsoló volt a hangja. De nem sikerült az ébresztési kísérlet ezért finoman megrázta a lányt. Végre kinyílt a szeme és azt hitte álmodik még.
-Te?!- Kicsit kótyagos volt még ezért bírt csak ennyit kinyögni.
-Nem teljesen erre számítottam de örülök, hogy látlak!- A fiú játékosan megtaszította nővérét ezzel próbálva életet verni belé.
-Nem úgy értem. Nem úgy volt hogy még egy hónap múlva jössz?- Tényleg meg volt lepőüdve de azért természetesen örült a bátyjának.
-Előre hozták a vizsgáimat egy hónappal.
-Miért nem üzentél vagy írtál, hogy jössz? Meglepit akartam csinálni!
-Sajnálom. Most én leptelek meg.
A nap többi része azzal telt, hogy kipakoltak és átbeszélték a mi történt a suliban.  Jake körbe járta a házat és megnézte mit kell esetlegesen javítani a házon vagy körülötte. Délután nagy részében pihentek és ismét beszélgettek. Volt miről bőven. Négy az mégis csak négy év.
-Bratyó nem megyünk el este valamerre?
-Mire gondoltál?
-Mondjuk megihatnánk valamit Flora néni kocsmájában. Rég látott már az öreglány. Had örüljön már végre valaminek.
-Miről beszélgettek?- Zoe trappolt lefelé a lépcsőn és kapcsolódott be a diskurálásba.
-Maja el akar menni este valamerre.
-Tudod, hogy ez nem jó ötlet.
Dühös pillantás követte a kijelentést. Persze a hugica részéről. Tizenhárom éves volt még csak de nagyon szerette magát önállósítani. Viszont ki nem állhatta ha valaki megmondta neki mit csináljon.
-Nem a legjobb döntés esténként az utcákon mászkálni.
-Miért mi a baj az esti sétákkal?- Régen volt már idehaza és akkor gondtalanul járkálhattak, bandázhattak vagy esetleg bulizhattak az utcán.
-Nézd Jake ez a város már nem az mint régen.- Zoe zavart pillantást vetett majd folytatta.- Mikor elmentél rá fél évre idegenek jöttek és átvették teljesen a város irányítását.
-Mégis kik ezek az idegenek?
-Ők…
-Maja!
-Vámpírok.
Micsoda?! Azt hitte rosszul hall. Vámpírok Cheucemar-ban? Lehetetlen. Egyszerűen kizárt. Azok a vérszívó rohadékok nem vehették be magukat ide! Hiszen ez békés hely. Az ő helyük! Mi lett a vezetőséggel? Hogyan engedhették ezt meg?
-Szóval így állunk?- Erőteljes szemöldökvonás kísérte a kérdést.- Akkor tudod mit Maja? Csak azért is elmegyünk ma este és megiszunk valamit!

-Ez az! bevetésre készen állok.
Széles mosoly terült el mindkettejük arcán még Zoe tele volt aggodalommal. Csak remélhette, hogy bátyja nem olyan mint régen mert ha igen akkor bajban vannak. Sok régi emlék tört fel miben Jake az állandó bajkeverőként jelenik meg. Volt valami az esti levegőben ahogy közeledtek a kocsma felé. Magán érezte a figyelő szempárokat de valahogy most nem érdekelte. Végre kettesben van a húgával. Nem akarja, hogy bármi is elrontsa az estéjüket. Lebuj ugyanolyan volt mint anno. Igaz kicsit sötétebb és füstösebb annál amire emlékezett. A pult mögött Flora néni állt. Görnyedt hátú vén boszorka volt már de azért megérte a pénzét az öregasszony. Mikor meglátta a srácot feltört belőle egy erőltetett kacagás ami a végén erős hörgésbe torkollt. Jól indult az este a vénasszony visszatérése örömére állta az első kört. Leültek egy sarokba az egyik legcsendesebb asztalhoz.
-Látod ott azt a fickót a bár közepén?- Maja zavart pillantással mérte végig az idősödő fószert majd gyorsan el is kapta tekintetét.
-Mi van vele?
-Az egy vámpír. Minden este zárásig ül ott és tudod mit? Szerintem itt szemeli ki az áldozatait.
Aggodalom bújkált a hangjában. A fiú ezt megérezhette mert ravasz vigyorra húzódott a szája.
-Akkor úgy vélem itt az ideje megismerkedni vele.
-Mit akarsz csinálni?
-Majd imprózok.
Azzal elindult a pult felé. Igaz egyszerűbb lett volna ha egyenesen átvág a termen de neki a hosszabb út jobban tetszett. Így volt ideje körbe nézni. Látott sok nimfát, trollt, sőt egy vén kenturt is a leghátsó zugban megbújva.  Amikor az ő székéhez ért teljesen véletlenül megbotlott a lábában.
-Ó igazán sajnálom!- Némi gúny bujkált a hangjában. Azonban átfutott az agyán, hogy jobb lenne ha békén hagyná. Aztán ezt gyorsan el is vetette.- Remélem nem sértettem meg. Kicsit elbambultam. Hiszen nem minden nap látja az ember a fogtündért.
-Tessék? Mintha rosszul hallottam volna amit mondott fiatalember. Az a dög igaz, hogy a széken ült de a fiú szerint bármikor készen lett volna a támadásra.
-Biztosíthatom, hogy a hallásával nincsen baj. Jól hallott minden egyes szót… Rozmár!
A pasas dühösen felpattant a székről és a példáját még vagy öten hatan követték. Körbepillantott majd így szólt:
-Á szóval nem vagy egyedül. Tudhattam volna nem vagytok olyan bátrak, hogy egyedül mozogjatok.
A bunyó most azonnal el is kezdődött volna ha a kidobó srác- inkább mondanék hegynek egy hegyi trollt- nem tessékelte volna ki őket. A kocsma fele követte őket. Maja az élen bátyja után.
-Segítsek Jake?- Kérdezte megbújó huncut vigyorral a szája sarkában.
- Hatan egy ellen? Viccelsz?- Arrogáns és kicsit egoista kijelentésnek tűnhet egy tizenhét éves srác szájából, de aki ismeri Jake Tylert az tudja, hogy ez természetes.- Mire kettőt pislogsz végzek.
Az első vérszopó már támadásba is lendült. Elrugaszkodott a helyéről ahol állt és egyenesen a sámán felé repült. A fiú egy villám gyors mozdulattal elkerülte a támadást és ezzel átvette a stafétát. Rajta volt a sor, hogy támadjon. Neki ugrott a szörnyetegnek és egy rúgással kifektette. Mindenki nagy meglepődéssel figyelte mi történik ezután. A fiatal sámán körül izzott a levegő. Kék szikrákat hányt a teste, a szeme mintha nem az övé lenne. A sötétbarna szempár ugyanis élénk zöldre váltott. Mindenki egy lépést tett hátra. Ez alkalommal ketten is neki ugrottak.
-Kész vagy Aby?
-Hulljon a férgese!
A fiú valahonnan előhúzott egy szamurájkardot és egyetlen suhintással elsöpörte az összes vérszívó dögöt. Döbbent csend ült a tömegre. Valaki félve, valaki elutasítóan még mások hálával tekintettek a sámánra. Egy hang szólalt meg a tömegből:
-Felkapaszkodott kisfiú! Ez jellemző a sámánokra! Mihelyst megérkeznek valahová egyből bajban vannak.
Jake-nek ismerős volt a de nem tudta hová tenni. Pörgette az emlékeit de mégsem ismerte fel a hang gazdáját.
-Ki vagy te és mit akarsz?- A csendet szinte tapintani lehet. Dermedt a levegő és a fiú megfeszítette testét hátha megtámadják.
-Hogy ki vagyok? Úgy látszik ez a négy év elég volt ahhoz hogy elfelejtsd a régi barátaidat.- Magas szőke angyalarcú srác lépett elő és Jake nem hitt a szemének. Hiszen ez Woren a legjobb

barátja.- Nem tudom elhinni hogy nem szóltál, hogy hazajössz.
-Csak ma érkeztem de hidd el hogy megkerestelek volna.
-Persze most jön a kamu szöveg. Ahogy látom semmit sem változtál ugyanaz a csirkefogó vagy mint akkor. Bár ahogy elnézem fejlődtél valamicskét. Hat vámpír egy csapással? Ez már teljesítmény… egy amatőrtől.
-Nevess csak de megígérhetem ez még csak a kezdet...

PROLÓGUS

PROLÓGUS

Hajdanán világunkat 5 részre osztották őseink. Észak, Dél, Kelet, Nyugat és Hetvehely büszke földe. A vad és hideg északot a Repülők törzse kapta kik sas madaraik hátán ülve vigyázták birodalmuk határait. Kelet zöldellő erdeit a Diablo törzs kapta kiknek nagymacskáitól rettegett az egész birodalom. Dél havas hegyeit a sárkánylovasok vigyázzák. Nyugat napos és forró táját a Boszorkányok törzsének kezébe helyezték apáink. Hetvehely földén osztozott minden egyéb lény. Kentaurok, nimfák, sellők, vámpírok és farkasok. Mégis mindük közül a legnagyobb tisztelet a sámánokat övezte kik a béke őrei voltak.Szóljon hát a történetünk egy ifjú sámánról aki nem éppen szerepére hívatott...